A rendelkezésre álló információink szerint 2016. december 25-én, vasárnap az Örs vezér térről 22 óra 10 perckor induló járatunk több utasát még felszállás előtt egy két főből álló társaság fenyegette, illetve bántalmazta. Az esetet követően a sértettek az autóbuszra felszálltak az elkövetők azonban az Örs vezér téren maradtak.
Az egyik sértett jelezte, hogy az eset kapcsán feljelentést kíván tenni és ehhez a szemtanúk jelentkezését kérte. Ennek kapcsán kérjük kedves utasainkat, hogy aki az eseményről érdemi információval tud szolgálni, látta azt, vagy elszenvedője volt, kérjük e-mailben jelentkezzen a forgalom@weekendbus.hu e-mail címen.
Különösképp keressük tanúként azt a körülbelül 18 év körüli párt, akik az Örs vezér térről Csömör, Béke tér megállóhelyig utaztak.
Segítségüket előre is köszönjük!
Az egyik sértett leírása az eseményről: https://goo.gl/ooNsXn