Immár másfél hete, hogy cégünk ideiglenes jelleggel átvette Pécel helyi járatainak üzemeltetését, melyet teljesen új menetrenddel és viszonylatokkal kezdtünk el. Célunk az volt, hogy a helyi közösségi közlekedést vonzóbbá tegyük és valós alternatívát tudjunk nyújtani az egyéni közlekedéssel szemben. Éppen ezért a napi járatok számát jelentősen emeltük és több hangsúlyt fektettünk a déli városrészre is, ahol egy új településrész is bevonásra került. Mindezek mellett bővítettük a jegy, illetve a bérletvásárlási lehetőségeket online formában, illetve a menetrendjeinket is elérhetővé tettük okostelefonos alkalmazáson, az országos menetrendi keresőben, illetve a Google Térképen.
Ezen másfél hét alatt sok pozitív visszajelzést kaptunk Önöktől, illetve sok tapasztalatot gyűjtöttünk a helyi adottságokról. Mindezek mellett rengeteg javaslatot, észrevételt fogadtunk Önöktől a pecelihelyijarat@weekendbus.hu e-mail címen, illetve számos konstruktív beszélgetést figyelhettünk meg a település különböző Facebook csoportjaiban. Mindezen tapasztalatokat, információkat arra használjuk, hogy a helyi járatokat még jobbá, még vonzóbbá alakítsuk, azonban ez a munka csak Önökkel, mint valós felhasználókkal lehet igazán hatékony! Éppen ezért várjuk továbbra is javaslataikat, észrevételeiket egészen szeptember 12.-ig, Vasárnapig, a pecelihelyijarat@weekendbus.hu e-mail címen!
A fenti határidő letelte után a beérkezett észrevételek, javaslatok és saját tapasztalatok alapján finomhangoljuk a hónap elején bevezetett járatok menetrendjét, útvonalát és elkészítjük az új menetrendtervezetet, melyet előre megismerhetnek! Ezt követően az új, frissített menetrend tervek szerint szeptember végén, október elején léphet életbe, mely bízunk benne, hogy még inkább megfelel az Önök igényeinek, legyen szó akár az iskolásokról, akár az ipari park dolgozóiról, vagy akár a Penny-ben vásárlókról.
Bízunk benne, hogy közösen jobbá tehetjük Pécel közlekedését!